2017. szeptember 18., hétfő

Jenny McLachlan: Szerelem a parketten Kritika




Cím: Szerelem a parketten
Szerző: Jenny McLachlan
Megjelenési dátum (eredeti): 2014
Megjelenési dátum (magyar): 2017
Magyar kiadó: Móra
Oldalszám: 176
4 csillag 


Bea Hogg tehetséges, szenvedélyes, ám igen gátlásos kamaszlány. Amikor a Tini sztárok viadala című tehetségkutató műsor táncosokat keres egy tévéműsorba, kedvet kap, hogy jelentkezzen. Sajnos legjobb barátnője, Kat cserbenhagyja, és beáll a legundokabb osztálytárs, Pearl Harris csapatába. Bea azonban nem hagyja magát, és amikor végül az iskola legmenőbb pasijával, Ollie Matthewszal nevez be a versenyre, a lánynak nem csak a táncverseny miatt kell izgulnia. Ollie és Pearl ugyanis állítólag együtt járnak…


A borító: Bár alapvetően nem szeretem a modelleket a könyveken, ezen túllépve egy egész szerethető borítót kaptunk. Kreatív és fiatalos; tetszenek a színek, bár szerintem az az alsó, sötétebb kék sáv nem kellett volna oda. Ront az összképen; valahogy olyan kötelező olvasmányos hangulatot ad neki. Viszont a könyv hátulján lévő csillámló nyalókát egyszerűen imádom. Egyfolytában a fény felé tartom, és nem tudok leállni a tapizásával. Tudni érdemes rólam, hogy engem nagyjából minden olyannal meg lehet fogni, ami csillog.

A történet: Egy nap alatt bedarálható, cuki kis hétvégi olvasmány, ami a felszínre hoz minden eltemetett nyolcadik/kilencedik osztályos emléket és érzést. 
Mielőtt még belekezdtem volna a könyv olvasásába, elhatároztam: meditációval elérem a tizennégy éves önmagamat, hogy teljes mértékben képes legyek élvezni egy kiskamaszoknak írt regényt; aztán mikor belevetettem magam Bea sztoriába, fél pillanat alatt, minden erőlködés nélkül visszakerültem általános iskolás énem elméjébe.  
Na jó! De ez most akkor jó, vagy rossz? 
Őszintén? Az első pár oldalon kicsit rosszul éreztem magam attól, hogy ilyen jól átérzem szerencsétlen Bea belső vívódásait, de aztán egyre jobban kezdtem élvezni a dolgot. Nem mazochizmusból, inkább nosztalgiából. Plusz az, hogy egy könyv képes ilyesmire, az mindenképpen elismerésre méltó.
A történet egy igazi személyiségfejlődést mutat be; ahogy a tizennégy éves Bea a tánc révén végre magára talál, és egyre inkább képes lesz leküzdeni a belső bizonytalanságát. 

„... mert iskolába félszeg Bea indul, igazi Bea ma is itthon marad."

Beához hasonlóan már biztos ti is éreztétek azt, hogy valami miatt nem tudjátok önmagatokat adni társaságban. Féltek véleményt mondani valamiről, vagy valakiről; nem tartjátok magatokat elég szépnek, vagy elég jónak. Bezárkóztok. 
Beatrice megtalálta az útját a helyes önértékelés felé, és ehhez nagymamája adta az első kezdőlökést, aki leszervezte a lány első táncóráját. 

A táncjelenetek igazán dinamikusok; bár nincs leírva minden egyes mozdulat lépésről lépésre, azért mégis összeáll egy kép az olvasó fejében arról, mi is történik éppen. 
Én a könyv befejezése után, nagyjából fél órán át, szving videókat nézegettem youtubon, annyira bennem maradt a hangulat. 


Lássuk a többi szereplő, hogyan alakította Bea életét:


A család: Emma, a kishúg, bár aranyos volt, és néha nagyon zabálni való, mégis emlékeztetett rá, miért nem akartam sohasem kistestvért. Helyenként elég idegesítően viselkedett; még jó, hogy nem nekem kell bajlódnom vele. Az anyjának kellene, aki valamiért mégsem teszi. Értem én, hogy elfoglalt és leterhelt kórházi nővér, akinek a férje alig van otthon; és persze léteznek laza szülők is, de engem valamiért zavart, hogy Emma - aki egyébként három éves - konkrétan egyszer zöldre festette magát, máskor meg bekente magát Nutellával, és édes anyukája erre  annyit sem mondott, hogy ejnye. Hát, nem tudom...
Aztán ott van a nagyi, akit igazán bírtam; pörgős, támogató, csupa szív öreglány. 

A történet alcíme: Katicalányok #1

Bea a Hétpöttyös óvoda négy virgonc kishölgyének egyike volt; Betty, Kat és Pearl mellet a negyedik Katicalány. Sokáig elválaszthatatlan barátnők voltak, aztán jött a törés.

Kat: Még mindig Bea legjobb barátnője... elméletben. Kat bennem nagyon negatív érzéseket hagyott, egyáltalán nem hittem el neki, hogy valóban olyan közel állna Beához, mint ahogy azt Bea szeretné. Ahogy haladtam előre a fejezetekkel persze eszembe jutott, hogy ennyi idősen mennyire instabilak érzelmileg a lányok, mennyire számít nekik, hogy ne legyenek kiközösítve, és sokszor nem veszik észre, hogy ezzel mennyire meg tudják bántani a hozzájuk közel állókat; vagy csak nem akarják észrevenni. 

Pearl: A bunkóság királynője. Pearl tipikus nárcisztikus méhkirálynővé nőtte ki magát, olyan csajjá, akiben semmi kedvelhető jellemvonás nincs. Bár az ő történetére is kíváncsi lettem a könyv során; talán van valami nyomós oka Pearl agresszív és iszonyat undok viselkedésének?

Betty: Furi lány. Magabiztos, és őrült. Sok dolog nem maradt meg róla bennem; érdeklődve várom az ő történetét.


És most egy nyílt levél Beának:

„Kedves Bea!

Először is, küldeném neked és magamnak a Little Mix - Little me című számát. Hallgasd nyitott szívvel, és fogadd meg a jó tanácsokat.
Másodszor, az olyan barátság, aminek az alapja a régi ismeretség, és az, hogy engeded neki lemásolni a matek házidat, nem igazi barátság.
Az a barátság, amiben nem adhatod önmagad, mert a másik szerint cikin viselkedsz, és szégyenkezik miattad, nem igazi barátság.
Az a barátság, amiben a másik nem beszél veled őszintén, és simán lelép mellőled, valamint te sem mered elmondani róla a véleményedet, mert nem akarod elveszíteni, nem igazi barátság.
Kattel ezeken a dolgokon még dolgoznotok kell.
De örülök, hogy rátaláltál valamire, amiben kiteljesedhetsz, és amiben örömödet leled; a szving és Ollie is igazán illik hozzád. ;)
Járj emelt fővel, semmivel sem vagy kevesebb másoknál!



- Cherry


Az eredeti borító



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése