2017. február 22., szerda

Cynthia Hand: Angyalsors

Cím: Angyalsors
Szerző: Cynthia Hand
Kiadó: Maxim
Első kiadás: 2011
Oldalak száma: 452
Műfaj: YA, fantasy, paranormál
Fülszöveg: 
"Clara ​Gardner nemrégiben szerzett tudomást arról, hogy félig-meddig angyal. Az ereiben csörgedező angyalvérnek köszönhetően nemcsak okosabb, erősebb és gyorsabb, mint az emberek (akik közé mostantól már nem számíthatja magát), hanem rendeltetést is kap, azaz el kell végeznie valamit ezen a világon. Csakhogy nem könnyű kiokoskodnia, mi is ez a feladat. Látomása – pontosabban az ott megjelenő erdőtűz és vonzó külsejű idegen – hatására új városba költözik, új iskolába kerül."
Értékelésem: 





Borító:

Ami tetszik: A betűk stílusa; mármint nem konkrétan a betűstílus, mert az elég szögletes és átlagos, viszont a díszítése már különlegesebb. Ami még pozitív rajta, az a színe és a háttér. Egészen hangulatos.
Ami nem tetszik: A lány a borítón. Már sok bejegyzésben megénekeltem, hogy én nem szeretem, ha ember van a borítón. Jelen esetben az vele a problémám, hogy engem teljesen megtévesztett. A borító alapján egy paranormál romantikus regényt vártam, sokkal több nyáladzással, és "életem adom a szerelemért", "jaj, Istenem, külön faj vagyunk, sosem lehetünk egymáséi", "tomboló kielégíthetetlen szexuális feszültség minden oldalon" szerű történetet várta - ezért sem akaródzott eddig elolvasni, egy kihívás miatt vettem le a polcról -, de ez valójában egy Vörös pöttyös-szerű YA fantasy történet, humorral, racionális szerelemmel és normális szereplőkkel. 


Szereplők: 

Clara Gardner: Nem volt idegesítő! És ez egy YA fantasy könyv női főszereplőjénél nagy szó. Nem volt egy tipikus "átlagos" lány, mindig is tisztában volt a saját értékeivel. A különlegességével tizennégy éves korában szembesült, úgy, hogy az anyja elmondta neki, hogy mi is ő valójában. Még csak az első könyvet olvastam, de örültem, hogy nem a világ sorsa múlott Claran, és, hogy nem agonizált a szerelmi viszontagságai fölött. Amit nem értettem, hogy, hogy nem tudták megváltoztatni a narancssárga haját? Ugye bizonyos angyali okok miatt be kellet festeni a szépséges tincseit, de bármivel is próbálkoztak, mindig ugyanolyan narancssárga maradt. Én nem igazán értek a hajfestékekhez, de valamit biztos ki lehetett volna találni.

Christian Prescott: Aranyos volt, de én már a kezdetektől nem neki drukkoltam. Tipikus menő srác; jól néz ki, szinte tökéletesen; humoros, rendes, de valamiért úgy éreztem, nem ő a nagy Ő. Bár a sors erőteljesen az ő irányába terelgette Clarat.

Tucker Avery: Az első mondata után shippeltem Claraval. Ő az a fiú, aki nem gazdag, de mindenki szereti, mert jó arc; minden klikk jól kijön vele, munkái lévén kb. mindenhol ott van. Egy udvarias cowboy. Sokat cukkolták egymást Claraval, tipikus ovis érzelemkinyilvánítás.

Angela Zerbino: Ő egy fordulat volt a történetben. Kedveltem a stílusát, a hiperaktivitását, a megszállott kutatásait.



A történet:


Clara, a főszereplőnk, tizenhat éves korában megkapja a küldetését egy látomás formájában, amely látomás az idő múlásával egyre több konkrétumra mutat rá a feladattal kapcsolatban; pl. egy rendszámtáblára, ami elvezeti Clarat és a családját a látomás helyszínére, egy teljesen más államba, ahova - mint kiderült -, nem csak egy hétvége erejéig kell elugraniuk, hanem oda is költöznek.
A történet így végül is két szálon fut: egy "új lány a gimiben" és egy természetfeletti küldetés storyline-on. Ennek megfelelően bontsuk is ketté az értékelést:

A gimi, ahová imádtam volna járni: Ez egy hiper-szuper gimnázium, de elhiszem, hogy az USA-ban tényleg létezik ilyen, szóval azért annyira nagy túlzásokba nem esik, de magyar gimikhez képest ég és föld. Pl.: hogy olyan kurzusra is járhatsz, amivel jogosítványt szerezhetsz repülőre. A történelem óra pedig... hát, gyerekek én alapból is szeretem a történelmet, de ilyen kreatív óravázlat mellet, esküszöm mosolyogva mentem volna iskolába.

Örültem, hogy lényegében a történet kerülte a fölösleges drámázásokat; persze, volt benne egy kis szerelmi évődés, de nem volt agyzsibbasztó, és logikusan, emberien oldódott meg a dolog, már amennyire megoldódott. Nagyon élveztem azokat a jeleneteket, amik a fönn említett történelemórán játszódtak, nagyon viccesek és kreatívak voltak. Üdítően hatott, hogy Clara végre nem egy tipikus "valamelyik véglet" főszereplőnő. Nem a legmenőbb, nem egy lúzer; nem ő a legkülönlegesebb lény a földön, de nem is egy senki; kicsit piszkálták a haja miatt, de nem ment el ez az egész egy ilyen bullying irányba.

A természetfeletti résznél, annak örültem leginkább, hogy végre nem haltak meg a szülők és nem is kell a lánynak titkolózni előttük. Az apa sem tűnt el valamilyen rejtélyes módon, egyszerűen csak válás után elköltözött. Mivel Clara az anyjától örökölte a különleges vérét, ő avatta be a dologba és ő tanítgatta az ereje használatára, bár sok mindent eltitkolt előle, ami kicsit idegesített.
Egyedi ez az angyalvér dolog, ami erősebbé és jobbá teszi Calaraékat az embereknél, de mégis sebezhetőek és tökéletlenek maradnak. Aranyos volt, hogy az angyalvérűeknek volt igazi angyalszárnyuk, és magyarázatot is kaptunk rá, hogy mégis honnan jön és hova tűnik.

Kapunk egy jó adag információt, ami előre vetíti a további könyvek cselekményét, mégis elég homályban hagy minket, ahhoz, hogy összezavarodjunk és folytatni akarjuk a válaszokért.
Szerintem ez egy tipikusan olyan könyvsorozat, amit folytatni kell, nem lehet abbahagyni az első rész után, az írónő sem erre épített.
Bár imádtam a sztorit, mégsem éreztem semmilyen katarzist a csúcspontnál, talán nem is volt. A küldetéssel kapcsolatban még mindig zavarodott vagyok, nem bontakozott ki, úgy, ahogy vártam volna, ezért is mondom, hogy ezt tényleg nem lehet egy könyvnél abbahagyni, ha ki akarjuk elégíteni olvasói vágyainkat.

Ez lett volna az én kis rövid értékelésem az Angyalsorsról, csak ajánlani tudom YA és angyal rajongóknak.



- Cherry

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése