2016. június 30., csütörtök

Monster boy 30 day challenge #26

Huszonhatodik nap

Fiatal szörny

Cherry:

Mivel eddig sem öreg szörnyeket választottam, a fiatal szerintem ebben a helyzetben gyereket jelent.


Biztos, hogy sok olyan kis szörny srác volt, akit bírtam, de aki most így hirtelen az eszembe jut, aki csak úgy eltűnt, pedig sok potenciál lett volna benne a történet alakulása kapcsán, az Jesse Turner az Odaátból. Ő volt az a fiú, akinek az anyja meg volt szállva egy démon által, amíg a fiú megfogant és megszületett, Jesse pedig a pokol egyik legnagyobb fegyvere lehetett volna. Minden valóra vált, amire gondolt. Nagyon érdekes epizód volt.

Tia:

Én ide a Heroesból választom Michat, nem éppen szörny fiú és a képessége is tudománnyal magyarázott, de mivel mégsem egy mindennapi fiúcska és ezért őt választom.

Tud kommunikálni az elektronikus eszközökkel, ki tudja őket javítani és irányítani, ja és azt se felejtsük el, hogy szuper intelligens.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése