2016. március 15., kedd

Julianna Baggott - Tiszták: vélemény




Ezt a könyvet már évekkel ezelőtt a kezeim közé kaparintottam egy molyboltos akciónak köszönhetően, valamiért azonban eddig nem kezdtem bele, de most pótoltam. Ha jól tudom, a többi része nem fog megjelenni magyarul, legalábbis már nagyon régóta nem jelentek meg az elsőt 
követően, ezért valószínűleg már nem is fognak, sajnos.




Ez nem egy kritika, csak egy röpke élménybeszámoló a könyvről.

A Tiszták egy olyan poszt apokaliptikus világot fest le, ahol a nagy atomháború után, csak az USA élte túl a világégést. (Megint az USA, kicsit kezd elegem lenni, hogy minden könyvben, csak ez az ország éli túl az apokalipszist, de mindegy...) A szerencsésebb emberek a Kupolában karcolás nélkül megúszták a háborút, a kint maradottak viszont nem voltak ilyen mázlisták, elkorcsosultak, tárgyakkal égtek össze, sőt borzalmasabb képződmények is létrejöttek. 

Pressia, az egyik főszereplőnk a kinti világban él, a Robbanások nyomát a testén viselve. Nagyapjával lakik, és kézzel készített kis játékokkal, csecsebecsékkel kereskedik a piacon. 
Partridge - másik főszereplőnk - ezzel ellentétben a Kupolában él, Tisztaként, sebhelyek nélkül, nyugalomban. Egy nap azonban rátalál valamire, ami arra utalhat, hogy a rég halottnak hitt anyja, valahol él odakint, ezért Partridge nekivág a kalandnak, kiszökik a Kupolából az életét kockáztatva.  

Alapvetően fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, a leírást sem olvastam el a könyvről csak megrendeltem. 
Az első szó, ami eszembe jut a regény kapcsán az a: groteszk. Furcsa volt, egyedi és meghökkentő. Pressia végre egy olyan főszereplő, aki megfelel az ízlésemnek, ha lehet így fogalmazni. Már nagyon kezdtem unni az olyan "hősnőket", akik mindent feláldoznak a jó érdekében és becsületesek, akkor is, ha az életük múlik rajta. Pressia igazi túlélő, önző és rátermett. A saját életét védi és azért segít másoknak, hogy azok úgy érezzék, tartoznak neki, vagy, hogy bűntudatuk legyen. Ezek a tulajdonságok a mai világban elég negatívnak tűnhetnek, de egy olyan helyen és korban, ahol Pressia él, ezek olyan erények, amik roppant hasznosak, ha az életben maradás a tét.

Partridge kedves, bátor, szabad szellemű és kreatív. Nem akarják beállítani egy hiper szuper zseni srácnak, de értelmes, egyáltalán nem idegesítő. 

Szépen ki van dolgozva a világ, az emberek környezethez alkalmazkodó tulajdonságai, a rendszer, az ok-okozati tényezők. Sajnos vannak elvarratlan szálak, amiket csak úgy tudhatunk meg, ha beszerezzük angolul a folytatást, de így is adott egy hatalmas élményt.

Talán a nyelvezete az, ami annyira nem tetszett, valahogy nem tudtam igazán belemerülni az olvasásba, talán túl száraz volt, nem tudom biztosan.
 Az egyetlen, ami tényleg idegesített, az az, hogy a felszólító módba tett igéknek az fordító mindig a hosszú formáját használta. Nem tudom, hogy ez nyelvtani hiba-e, de engem nagyon zavart pl: segítsél, (többet nem írtam ki belőle, de nagy mennyiségbe elkezdik idegesíteni az embert), vagy ott volt, ami nem ige, de hosszú alak: szájad, szád helyett.




Van itt minden, gyilkosság, kegyetlen világuralomra törés, titkok, megfejtésre váró rejtett üzenetek, vallás, társadalomkritika... aki szereti a disztópiákat, de nem bírja a nyálas szerelmi történeteket, annak ezt a könyvet mindenképp ajánlom.

A könyv linkje: http://moly.hu/konyvek/julianna-baggott-tisztak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése