2015. január 27., kedd

A nevem Khan! Az évszázad eddigi legszebb filmje.



„Csak két féle ember él ezen a világon. A jó ember, aki jót cselekszik és a rossz, aki rosszat.”


Az interneten ezt a leírást találtam a filmről: 
„Rizvan Khan, a fiatal muszlim férfi Indiából költözött San Franciscóba, ahol a fivérével és a sógornőjével él. Rizvan, aki az autizmus enyhébb formájában, Asperger-szindrómában szenved, beleszeret Mandirába, egy hindu bevándorlóba. Családja ellenkezése dacára feleségül veszi, és egy kis vállalkozásba kezdenek. Boldogságban élnek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásig, melynek következtében egy csapásra megváltozik a muszlimok megítélése Amerikában. Mandira elhagyja Rizvant, aki képtelen felfogni a történteket. Hogy visszakapja élete szerelmét, átutazza egész Amerikát.”

Ha ezt a szöveget olvasom a filmről, lehet, hogy nem döntök a megnézése mellet. Szerencsére egy ismerősöm, aki látta, rámutatott a film igazi értékeire. Akiben van egy csöppnyi empátia és érzékenység az mosolyogni fog, aztán sírni, majd ismét mosolyogni 165 percen át. 

Rizvan annak ellenére, nem, talán éppen azért mert beteg és különbözik a társaitól, egy kedves és szerethető lélek. Mindent meg tud szerelni, kimagaslóan intelligens, és bár az érzéseit nehezen tudja kimutatni, neki van a legnagyobb szíve a világon. 

Spoiler nélkül nem tudom átadni a lényeget, tehát meg sem próbálom elkerülni. Én is az ilyen részletek miatt döntöttem a film megnézése mellet. 
A fenti idézetet Rizvan anyja mondta a fiúnak, ezzel próbálva ellensúlyozni azt a hindu ellenes gondolkodásmódot, amit Rizvan nap, mint nap tapasztal az utcákon. 
Anyja halála után Rizvan Amerikába költözik a bátyjához és sógornőjéhez. Állást kap a testvérétől, ahol kozmetikai szereket kell eladnia különböző üzleteknek, cégeknek. Itt egy kicsit elgondolkodtam. Miért adnak egy autista férfinak, pont egy ilyen munkát? Nem tud hazudni, mindent szó szerint vesz és gyűlöl új emberekkel megismerkedni. Fél a hangos zajoktól és a sárga színtől. Aztán éppen egy ilyen szituáció hozza össze leendő feleségével, Mandirával. 

Mandira mérhetetlenül türelmes és kedves nő, aki képes volt meglátni a csodát Rizvan-ban. A nőnek van egy fia, Sam, aki az előző kényszerházasságából született. Ő is hamar megkedveli anyja új, furcsa barátját. 



Az esküvő után, boldogan élnek, Mandira fodrászüzlete beindul, úgy tűnik minden a legnagyobb rendben. Aztán jön szeptember 11.-e. A borzalmas események után az amerikai közvélemény már máshogy néz a muszlimokra, mint azelőtt. Mivel a házasság után Mandira és a fia is felvették Rizvan vallását, ők is ki vannak téve a kegyetlen rasszizmusnak. A nő üzlete lassan csődbe megy, a fiút pedig folyton támadják az iskolában. 
És itt jön a nagy bumm a történetben: Egyik nap pár idősebb fiú, úgy megveri Sam-et, hogy az belehal a sérüléseibe. Mandira fájdalmában elküldi Rizvan-t maga mellől. 
A férfi megkérdezi, hogy mikor jöhet vissza, erre a nő azt válaszolja: „Menny el az elnökhöz és mond azt neki: A nevem Rizvan Khan és nem vagyok terrorista.” Persze nem gondolja komolyan, de Rizvan igen. El is indul a nagy útra.

Gyönyörű film, szívbemarkoló téma, ha egyszer megfog többet nem ereszt el. Nem érzékeled a hosszát, mert minden pillanata kincs. 

Úgy gondolom, hogy a mostani helyzetet tekintve, mindenkinek meg kéne néznie ezt a filmet, és megtanulnia belőle azt, hogy egy népet ne pár fanatikus alapján ítéljünk meg. Mert a világon csak két fajta ember létezik, jó ember és rossz ember. 


-Cherry

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése